A tragédia, mint cselekvés mindig az éj leple alatt történik meg. Rettentően gonosz világban élünk és ennek mi magunk vagyunk az okai. Nem akarok most mindenkit kiosztani, hogy mi a helyes, illetve a helytelen. Saját magunknak kell elszámolnunk esténként mikor lefekszünk. Én is megtenném, ha lenne annyi lelki jelenlétem és közben sírnék. Az az éjszaka lenne a lelkem leggazdagabb pillanata. Mikor beismerem magamnak, hogy csak eltékozlom a napjaimat. Hogy ha megragad egy gondolat akkor nem tudok szabadulni tőle. Hogy egyedül vagyok. Hogy nincs ember és Isten sem, akinek el merek mondani mindent. De hát minek mondjam el? Vonják kétségbe a hitemet? Vagy talán keressenek eszméket? Kezdjenek rajtam csámcsogni?

A tragédia, mint cselekvés mindig az éj leple alatt történik meg. De a legnagyobb tragédia az, hogy ha véget ér az éjszaka és egy új nap kezdődik. Én pedig a tükörbe nézek és közben sírok.