Hősünk fiatal volt és dühös pont úgy, mint a város, amiben élt. Kockás ingbe, cofba kötött hajjal és egy fekete rollerrel veti magát bele minden reggel a város sűrűjébe. Szerelmes egy nála két évvel fiatalabb lányba, akit nem ismer igazán és nem is engedi magát megismerni. Egocentrikus és kihívást jelent. Pont, mint ő fiatal korába. Talán szélmalomharcba keveredett saját magával.
Megértette most már, miért szeretik a fiatal lányok az idősebb pasikat. Persze két lehetőség van. Vagy sok a pénze vagy sok mindent tud az éltről. Mind a kettő izgató de az elsőt elitéli. Úgy érzi, hogy annyi mindet tudna neki tanitani, mutatni és nem csak a nagyvilágról hanem meghitten az ágyba is.
A lány nem tudja mit szeretne, talán a világ egzisztenciális realitásáról beszélni, miközben a padlón ülnek, sajtot esznek és jobbnál – jobb borokat isznak. Vagy inkább az éjszakai hajszákat és szórakozást, amit egy hatalmas dugással koronáznak meg a város tetején napfelkeltekor.
De az igazság e között van, reméli a főhősünk.